Munkatársaink
Zemkó Márta vagyok, 2005 óta foglalkozom látássérült személyekkel. Jelenleg szakmai vezetőként és rehabilitációs szakemberként dolgozom a Nyugat-Dunántúli régióban. Számomra fontos, hogy klienseim sikerélményeket éljenek át, elhiggyék magukról, hogy képesek megfelelni az életük adta kihívásoknak. Szeretek segíteni, tudást átadni, támogatni, erősíteni a hozzám forduló embereket, ebben találtam meg a saját feladatomat. A rehabilitációs munka mellett meghatározónak gondolom, hogy mindenki megkapja azt az odafigyelést, amire fizikailag és mentálisan is szüksége van. Ezért folyamatosan képzem magam, hogy ezeknek a kihívásoknak én tudjak megfelelni. |
|
|
Bán László Tiflopedagógusi (látássérültekre specializálódott gyógypedagógus) és lelkigondozói végzettséggel, több évtizedes tapasztalat felhasználásával végzem munkámat. Filozófiám, hogy a kiegyensúlyozott, külső és belső értékeket teremtő boldog életút mindenki számára járható – minden szenvedés ellenére. Célom, hogy erre az útra/úton segítsem azokat, akik még ennek hiányait tapasztalják, akik a sérülés földre szegező fájdalmát élik – ugyanakkor döntöttek az elindulásról, s van erejük segítséget kérni, elfogadni. Az orvos és a lelkész között van egy kategória, amire szükség van. Munkatársi csapatunk a sokoldalú speciális segítés szakszerűségével az élet jóságát kívánja képviselni, a reményt, a bizonyítékot, hogy érdemes megkapaszkodni egymásban. Szolgáltatás-profil: - Pszichológiai szolgáltatás - Funkcionális látásvizsgálat - Látástréning - Tájékozódás- és közlekedéstanítás - Mindennapos tevékenységek és életvitelt segítő eszközök tanítása - Tapintható írás-olvasás-tanítás -Módszertani tanácsadás látássérült és intellektuális képességzavarral élő személyeknek |
Varga Ivett vagyok, látássérültek és tanulásban akadályozottak szakos gyógypedagógus. Négy éve dolgozom Mosonmagyaróváron utazó gyógypedagógusként óvodásokkal, általános iskolásokkal és középiskolásokkal. Harmadik éve dolgozom rehabilitációban is, felnőttekkel. Szeretem, hogy változatos a munkám, soha nincs két egyforma nap. Szeretem, hogy új emberekkel ismerkedhetek meg, akiknek más és más az élettörténetük. Szeretem, hogy olyan munkám van, amit szívesen végzek minden nap. „Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.” Carl WiliamBuehner |
|
Mórocz Tibor kliens koordinátor |
|
Kreicsics Tamás informatikai oktató |
|
Peszleg Katalin Tiflo pedagógus, LÁT-SZOL Zala megyi Szolgáltató Pont vezetője Peszleg Katalin vagyok, gyógypedagógus, tiflopedagógus, rehabilitációs tanár. Több mint 8 éve abban a kiváltságban lehet részem, hogy látásukban jelentősen korlátozott embertársaimnak segítsek |
|
Peszleg Zsolt Informatikai oktató Peszleg Zsolt vagyok, 2014-től kezdve tanítok látássérülteket számítógép és okostelefon használatára. Számomra sikerélményt |
|
Szőke-Török Zsófia szociális munkás |
|
Szabó Árpádné (Szeder Gabriella) Tiflo pedagógus |
|
Vass Lajos mentálhigiénés szakember |
|
Tomor Tibor informatikai oktató Tomor Tibornak hívnak, Szombathelyen élek 2 felnőtt és egy kiskorú gyermekem van. A nyolcvanas évek elején végeztem villamosmérnökként Székesfehérváron a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskola Számítógéptechnikai Intézetében Számítástechnikai eszközök szakon. |
|
Hegedűsné Márta Éva irodai munkatárs |